Hínárnövények rivaldafényben

Hogyan történhetett, hogy a Nyíregyházi Egyetemről ismét páratlanul nagy presztízsű nemzetközi tudományos szaklapban rukkolhattunk elő TDK hallgatóink kutatási eredményeivel? A páciensek vizeltével a kórházi MRI vizsgálatokat követően világszerte több ezer tonna gadolínium (Gd) került már ki a szennyvíz csatornahálózaton keresztül a felszíni vizekbe nem mérgező kontrasztanyagok (un. GBCA) formájában. Ezekből azonban hosszútávon –bár nagyon kicsi töménységben- de mérgező ionos állapotú gadolinium tud felszabadulni és bejutni a vízi élőlények szervezetébe. Emiatt volt hasznos megvizsgálni egyrészt az ionos gadolinium toxikológiai jellemzőit, másrészt hogy ezt a vízinövények hogyan képesek a vízből eltávolítani. Dr. Szabó Sándor, a Környezettudományi Intézet professzora szakmai irányításával végzett kutatás kísérletei még 2018-ban indultak, majd az analitikai mérések és az adatok elemzése idén fejeződött be. A frissen megjelent tanulmány az Atommag Kutató Intézet (ATOMKI) és a Debreceni Egyetem Növénytan Tanszék csapatmunkájával lett fedél alá hozva és a szakma egyik nagy nívójú (D1-es) tudományos lapjában a Journal of Hazardous Materials-ban (impakt faktor: 14,4) látott napvilágot. A történetet tovább színesíti, hogy hajdani TDK hallgatóink (Zavanyi Györgyi, Koleszár Gergő) mellett mexikói diákunk Dahlia del Castello is oroszlánrészt vállalt a kutatáshoz szűkséges kísérletek kivitelezésében, melyből egyben diploma dolgozata is megszületett. A vizsgálatok számára a Nyíregyházi Egyetem országosan egyedülálló mezokozmosz laboratóriuma adott otthont, melyben kontrollált fény- és hőmérsékletviszonyok biztosításával akár többszáz akváriumból álló kísérletsorozatot lehet beállítani. A toxikológiai analízishez és a cikk finomra csiszolásához Dr. Oláh Viktor adta tudása legjavát. A növények gadolinium tartalmának elemzését pedig Dr. Braun Mihály az ATOMKI tudományos főmunkatársa végezte, aki öt évvel ezelőtt a kutatás ötletét megálmodta. Meglepő eredmény volt, hogy a vizsgált hínárnövények közül a békalencsék néhány nap alatt képesek voltak a gadoliniumot a vízből felvenni és testükben több ezerszeresére koncentrálni.  

A cikk online elérhetősége:

https://doi.org/10.1016/j.jhazmat.2023.131930

A képek elérhetőségei: 

https://kornyezet.nye.hu/sites/kornyezet.nye.hu/files/users/user2/grafikus%20%C3%B6sszefoglal%C3%B3%5B4985%5D.jpg

 

https://kornyezet.nye.hu/sites/kornyezet.nye.hu/files/users/user2/Szerz%C5%91t%C3%A1rsak%5B4987%5D.jpg