Kállai Balázs

 

    
 

Kállai Balázsnak hívnak Biológia fakultációval tanultam tovább a Nyíregyházi Főiskolán biológia technika tanári szakon, illetve kiegészítő szakként megszereztem a hidrobiológus szakirányomat is. 2009 –ben sikeres diplomamunkámat követően az Edelényi Szent Miklós Görögkatolikus iskolában kezdtem el tanitani, jelenleg is itt dolgozom biológia technikát ér tervezést tanítok. 2012- ben MSC diplomát szereztem a Debrecen Egyetemen biológia tanári szakon , illetve munkám mellett Pedagógus II. és   Közoktatásvezető –pedagógus szakvizsgát sikeresen  abszolváltam  a Budapest Műszaki Egyetemen 2020-ban.

Az iskolában igyekszem kiegyensúlyozottan tanítani, mindig keresem az új megoldásokat, melyekkel szerethetőbbé, tanulhatóbbá válnak tantárgyaim. Természettudományos munkaközösségvezetőként úgy érzem fontos az iránymutatás és a kollégáim segítése, ezért 2016 ban egy S.T.E.M alapú oktatási stratégiát hoztunk létre melynek példáit Dániában és Belgiumban „tanulhattuk” és figyelhettük meg.

S.T.E.M szakköröket hoztunk létre az évek folyamán alsó és felső tagozatos diákoknak, amely órákon a természettudományi mérnöki és matematikai feldatokkal ismerkedhetnek meg a diákok , illetve a 3D technológia, kiterjesztett valóság(AR) és a programozás területekkel egyaránt.  

2019-ben A dániai Billundban tanári továbbképzésen vehettem részt  .LEGO Education Trainer - ként több egyetemen és általános iskolában országszerte tanítom a LEGO oktatási módszereket.

2022-ben felterjesztettek a magyarországi Pedagógus Oscar díjra ,melyet egy pedagógiai szakmai zsűri döntött el, egy bemutatkozó film és önéletrajz alapján általános iskola  felső tagozat kategóriában .

Céljaim között szerepel olyan magas szinten tanítani amely megfelel a „jelen” kor társadalmának és olyan diákokat nevelni, akik a” jövő” világában könnyeben eligazodnak majd.

 

Kállai Balázs